Már nem az ilyen kecskét áldozó, temetőben bohóckodó idótákra gondolok, hanem a *wikipédiába gyorsan belelapoz* kritikus gondolkodású fura emberekre.

(igen, az egyszázalékon szenvedek)

Zolibohóc beelőzi Tinkivinkit.

Én mindkettő kimenetelnek örülök!

“…szerencse, hogy gyerek nem volt a kocsiban!”

“belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha egy gyerek épp ott áll”

“…könyörgöm vigyázzunk, itt gyerekek is vannak!”

Ezek azok a kommentek amiket sosem értek.

Nyilván gyerekgyűlölő vagyok még mindig, szóval ezen az axiómán most tegyük túl magunkat.

De valaki mondja el nekem, hogy ha valami szerencsétlenség történt, vagy annak a lehetősége (balesetveszély, hazárdos környezet, stb…) forog fenn, miért mindig a gyerekeket emelik ki. Mindenki más mehet valami 80-as évekbeli slasher horror-comedy darálójába?

Én pl. kurvára nem örülnék, ha a 70+os apámat baszná el egy autó, vagy ha mondjuk a kiskutyám égne benn egy házban a barátnőmmel, de tavaly is kurvára lesokkolt volna ha mondjuk unokaöcsémmel történik valami, ugyanúgy mint idén, miután elérte a 18-at és felnőtt lett.

Azt is írhatnánk ilyen posztok alá, hogy “még szerencse, hogy a Pogány Judit pont nem ott volt”. (hát milyen aranyos néni már, én tökre sajnálnám és hiányozna az Örkényből is)

Vagy “jó, hogy egy sünnek nem lett baja!” – hát hány szegény sünit vasalnak ki napi szinten. :’(

Amikor a balfasz annyira magabiztosan balfasz, hogy egy pillanatra azt hiszem, hogy én vagyok a balfasz.